Új év - új blog. Wordpressre költöztem.
Az új cím: http://blogcime.wordpress.com/
Egy kis statisztika: 2009-ben 44 könyvet olvastam, plusz azok, amiket még nem fejeztem be. Jó kis év volt, minden szempontból ;).
Figyelem, itt most sok spoiler lesz. Mivel a blogot főleg
magamnak írom, ez megengedhető :). Ó. Ez az új kedvenc könyvem. Most
igazándiból. A vége nem volt annyira olyan, amilyet szerettem volna - eléggé
felzaklatott. De attól függetlenül imádtam minden sorát.
"Miért vágyik egy nő arra, hogy úgy nézzen ki, mint valami habos sütemény, a templomi padsorok között végigvonuljon, és az oltár előtt örök szerelmet fogadjon? Nagy nap. És akkor mi van? Azután valami sorházban lakni. Teavizet forralni, vacsorát főzni, a tévé előtt enni, vacsoravendégeket hívni... mi ebben olyan különleges?"
A cím angolul sokkal jobb: The woman who painted her dreams.
"... csak ideiglenesen van megbomlott elméjének poklába
zárva..."
Azt hiszem Madeline lett a kedvenc képzeletbeli szereplőm. Szabad, öntörvényű, azt tesz és azt mond, amit akar. Vagy talán csak látszólag. Az apját Tednek szólítja. Több, mint negyven évig azt gondolta róla, hogy csodálatos apa és akvarellfestő volt. Aztán rájön, hogy végig részeg volt és folyamatosan be volt szívva :).
"Szerintem [...] a művészet mindenről szól. Örömről és bánatról, a művészet maga az anyagba zárt pillanat. Szórakoztat és szembesít, csodálkozásra késztet és megríkat. Felnyitja az ember szemét a fényre, formára, színre. Szerintem van valami borzongató ebben a szóban. Művészet. Ha meghallom , legszívesebben kifutnék a világból. Ez túl sok nekem."
Tizenhét éves, amikor Ted súlyos beteg lesz, a lány munkát vállal, és közben fest. Aztán mindig fest. Van amikor csak "kurva falat". Aztán megismerkedik Stuarttal, vidékre költöznek, a nappaliban bicikliznek és whiskyt vedelnek. Aztán szó szerint összedől a tető a fejük felett, Stuart összejön Annievel, Madeline legjobb barátnőjével, ő pedig híres lesz. Na, hát :).
"A viharvert ablak koszos üvegén behatoló fényben táncoló színes porszemeket csodálta."
"A kidobott holmi [...] modern művészet. Kézzel fogható költészet. Öröm és bánat lenyomata."
"Minden itt van bent. Versek és imák. Formák és dalok. Szép dolgok. Harag. Amit csak érzek. De nem tudom pontosan kifejezni. Semmilyen érzést. [...] Egyszerűen nem jön ki. Semmi."
"Azt hitte, az eldugott falucskák a világon mindenhol egyformák. Vonzzák a világtól elmenekülőket. Mindenkit, aki egyik életformáról a másikra vált, vagy menekül valami, például szerelmi bánat, a törvény, a kisszerű, mindennapos létharc elől. Akik ezért jöttek a falubam, megnyugvást találtak az itteni békességben. A nagy nyugalomban aztán arra is rájöttek, hogy ami elől menekülnek, nem a külső világban, hanem a gondolkodásukban keresendő, az elől pedig nincs menekvés. Aztán visszamentek oda, ahonnan jöttek."
"- [...] Ha mindig kaptam volna egy fontot, ahányszor
csak elutasítottak, akkor...
Akkor lenne egy fontja... Csak egyszer utasították el. A
vőlegénye, negyvennyolc évvel ezelőtt."
"Csak izzadnak, küszködnek a rügyben, aztán egyszer csak bumm. A színek orgazmusa. Nyáron a virágágyások valósággal nyögdécselnek. Elalélnak az élvezettől."
"Ez egy idill, ami igazi szerelemnek látszik. Örömmámor. Az igazi szerelem akkor mutatkozik, mikor az örömmámornak vége. Ha újra bekapcsolódnak a világba és együtt maradnak, akkor elhiszem, hogy igazi szerelem."
"Az igazi szerelmesek nem nyalnak édesgyökér-nyalókát köztereken. A szerelem ott van, amikor az örömmámor véget ér, és kezdődik a mindennapi élet."
Lap teteje
Ez jó volt :). És pont jókor. Most megtalálnak azok a könyvek, gondolatok, idézetek, amikre szükségem van.
A történet hét személyről, hét keresőről szól, akik Bangkokban kötnek ki. Nem tetszett ez az ugrálós stílus, kb. a regény feléig folyton vissza kellett lapozgassak, hogy ki is ez a David, meg Paul meg Simon, melyikükkel mi történt eddig. De aztán lassan megtanultam, ki ki és akkor már nagyon jó volt. És tetszett, hogy az utolsó ötven oldalon már tudtam, mi is fog a végén kiderülni, és kíváncsian vártam, hogy lesz ez "levezetve".
"... ahol egy éve álltak, egymásba karolva, összeölelkezve a férjével, ahol támogatást adtak egymásnak ahhoz, hogy valahogy túléljék azt, amit nem lehet, amit nem szabad túlélni."
Ez jó volt. Rájöttem, én is kereső vagyok. Jó, ezt eddig is tudtam, de sose fogalmaztam meg így magamban. Sokat tanulok magamról mostanában. Örülök ennek a könyvnek, hogy segített ebben, és másrészt, hogy nagyon jól szórakoztam olvasás közben.
"... a keresők jutalma, hogy néha rátalálnak valamire, persze nem arra, amit keresnek, de talán valami érdekesebbre, izgalmasabbra, sejtelmesebbre..."
Szóval. Van egy férfi, Paul, aki azt hiszi magáról, hogy halálos beteg.
Van egy másik férfi, David, aki már tíz éve egy húsz éve elveszített szerelmet keres.
Van egy harmadik férfi, Simon, aki menekül egy tragédia elől.
"Boldoggá tesz? [...] Nem kell válaszolnod. Az is elegendő, ha megkönnyebbülést ad neked. Nem kell rögtön a boldogságodat keresned."
Van egy lány, Lian, aki a gyökereit keresni ment Bangkokba.
Van egy nő, Helen, aki szabadulni akar a szupermodellség okozta kötöttségek alól.
"Amit keresel, azt először önmagadban kell megtalálnod."
Van egy madám, Saolla.
"A lemondás és a mértékletesség tesz szabaddá. Annak megértése, hogy a fájdalom nem véletlen. Magadban kell olyan harmóniát teremtened, amely által szabaddá válsz."
És van egy nő, Anne, aki fel akarja dolgozni a múltat.
És akkor a sorsuk összefonódik. Újra.
Lap teteje
Úgy tűnik, nincs nekem szerencsém se a novellákkal, se az olyan könyvekkel, amiket a borítón a "fergeteges humor" kategóriába sorolnak. Ez a novellás kötet sem tetszett igazán. Volt egy-két rész, ami megmosolyogtatott, és nagyon jól esett, hogy a Párizsban játszódó novellák helyszínén mind jártam. És ennyi. Többet nem adott.
"Csodaszép tavaszi délután.
Ilyen tavaszi délutánokon az ember vagy zálogházba viszi a télikabátját, vagy szerelmes. Szóval tele van életkedvvel."
Vinczellér János a Horka megyei tanács mezőgazdasági osztályának a vezetője, egy negyvenéves özvegyember, aki egyedül neveli három gyermekét. Ő és a két nagyobb gyerek mesélik el a négy napba sűrített eseményeket, monológ formában.Ez a Szilvási regény annyira nem tetszett. Túl sok volt benne a gazdasági dolgokról szóló rész, amit nem is értek és nem is érdekel. Másrészt jó volt. Hitelesen mutatta be a két nagyobb gyerek gondolatait. Ez, a "családi" rész tetszett. És igazából a másik is, csak amint már írtam, túl sok mindent nem értettem. És a befejezés szokatlan volt. Teljesen biztos voltam benne, hogy tudom mi lesz a vége. Hát, nem egészen úgy történt.
Ez most egy ilyen rövid bejegyzés.
Ez a könyv nem igazán tetszett - végül is nem bánom, hogy elolvastam, de a történetet öt sorban össze lehetett volna foglalni és akkor sem éreztem volna úgy, hogy kevesebbet ad az az öt sor, mint az egész regény.A fiú beleszeret a nevelőapja lányába, a szerelem viszonzásra talál. A lány teherbe esik, de csak azért, mert így tudja csak megakadályozni az apja tervét, miszerint férjhez adja őt valami neves grófhoz-báróhoz. Az apa kitagadja őket, a nagymamához menekülnek. A lány kétségbeesik, mert számára a pénz jelent mindent, és mivel nem tudta, hogy az anyja halála előtt mindenét az apjára íratta (tehát nem jár neki anyai örökség), így nem tudja, mihez kezdjek. Közben a fiú elmegy a háborúban, a lány kibékül az apjával, elárulja a hazatérő férjét, akit megölnek - erre ő is öngyilkos lesz.
Értékelés:
Lap teteje
"A félelemhez nem kell ok, Momo."
Értékelés:
Szeretem Meg Cabot könyveit, legalábbis azokat, amiket eddig olvastam. Érdekes volt végre nem egy fikciót olvasni tőle, hanem egy igazi hús-vér naplót, a saját életéről.
Én is egyike vagyok azoknak, akik nem tudják elképzelni, hogy az írók is "emberek", ugyanúgy esznek, alusznak, nevetnek, sírnak, mint mindenki más. Meg Cabot nagyon szimpatikusnak tűnik a könyv alapján (ami a 2005-2006 közötti blogbejegyzéseinek fordítását tartalmazza), kicsit bohókás, kicsit lökött, és nagyon szeretnivaló.
Vannak benne fényképek, az írónő fiatalkori grafikái, rajzai, tanácsok; de igazából nem kell keresni benne a mélyértelmű gondolatokat, inkább csak egy szórakoztató olvasmány, de annak nagyon jó :).
Értékelés: 
Adott egy stoppos, aki csak haza akar menni - tizenhét év után. Aztán mégse megy haza. Egy szimpatikus öregúr veszi fel, aki megígéri, hogy elviszi délre, csak előtte még be kell hajtson egy adósságot. Aztán mielőtt feleszmélne, már a maffia kellős közepén találja magát, sofőrként vesz részt egy nagy betörésben, segít megszökni a maffia fejének a feleségének, akiről később kiderül, hogy a kedves öregúr lánya. Aztán a végén mindenki meghal. Erről ennyit.
Értékelés:
Képet nem találtam a borítóról: egyszerű, kék textilkötés, rajta a cím zöld betűkkel. Antikváriumban találtam.
"Eljutott az önzés határmezsgyéjére, ahol összeolvad a jóindulat egy bizonyos fajával, melyet ugyan még nem lehet jóságnak nevezni, de az emberek szemében annak számít."
Elisabeth édesanyja öngyilkosságot követ el egy férfi miatt, amikor ő még csak tízéves. A kislányt rokonai gondjára bízzák, ő azonban érzi, hogy nem szeretik őt - megszökik, majd egy idegent "rávesz", hogy vigye haza. Elmúlik pár év, a lány már tizennégy éves, amikor a nevelőapja meghal. Ezzel egy időben az a férfi is keresni kezdi őt, aki miatt az anyja öngyilkos lesz, és magához veszi.
"A csengő szavára Elisabeth összerezzent, visszafordult a zongorához, és lejátszotta a prelűd első ütemeit, de egészen gépiesen: és íme, a zenei mondat még így meghamisítva, szétszabdalva is kimondhatatlan szomorúsággal csendült fel; mintha az emberi szív egész magányossága ebbe a négy vagy öt nagyon halk hangba szorult volna, melyet a figyelmetlen fül meg sem hall; és aki meghallja, nem dalra vagy szavakra, hanem tekintetre gondol, olyan valakinek a tekintetére, akinek nem sok reménye lehet már ezen a világon, s az ablakon kinézve, szintén havat lát."
Elisabeth először menekülni akar - de aztán megtetszik neki Edme úr életvitele, maradni akar. Edme úr házában a nap helyet cserélt az éjszakával, fordítva élnek, mint a normális emberek. Itt laknak Edme úr szegény rokonai, és minden hazugságba torkollik, az egész életük. Elisabethet egy inasfiú meg akarja szöktetni, de ő inkább maradna - a fiú azonban nem enged, ezzel öngyilkosságba hajszolva a lányt.
"De hát mi más a képzelet, mint annak az emléke, ami még nem valósult meg?"
Nem volt különösöbben sem érdekes, sem tanulságos történet.
"Először úgy rémlett neki, trombitaszó harsan egy vörös kárpitos hatalmas szalonban, ahol számtalan tükör veri vissza a csillár fényét, mely úgy szikrázik, mint egy jégtömb. A pazar terem üres volt, majd egy bizonytalansággal és aggodalommal teljes, torokszorító másodperc után egyszerre megtelt báli kavargással; csoportok formálódtak, közeledtek egymáshoz, vagy hirtelen sugallatra hátrahúzódtak és szétváltak, utat nyitva egy láthatatlan valakinek, aki fejét lehorgasztva bandukolt az éjszakában a mezők közt vezető úton, és szívét szörnyű bánat emésztette."
"Az elmélyedésre hajlókat mindig megejti az utca különös, már-már ingerlő varázsa: ezerféle kíváncsiságot ébreszt, és ugyanannyi talánnyal szolgál. Minduntalan rejtélyek bukkannak elő, amitől a legtisztesebb utca is kétarcú lesz, szokatlan és jól ismert egyszerre, s ez minden korban ablakukhoz csalja az álmodozókat: talán a boldogságot várják valamilyen formában, vagy, noha ezt maguknak se vallják be, meglepetésben reménykednek."
".. márpedig azok a kérdések, amikre igennel vagy nemmel lehet felelni, ritkán érdekesek, Elisabeth."
Értékelés:
Azt hiszem, Szilvási Lajos a kedvenc (magyar) íróm lett, három és fél elolvasott regény után. "Könnyű lustálkodni olyan szerelemben, ami nem kíván áldozatot se egyiktől, se a másiktól. Nem is igazi az talán. Hiszen legtöbben úgy is mondják: együtt járunk. Az igazi szerelem ott kezdődik, amikor bizonyítani kell, hogy mindenre képes vagyok a másikért..."
Ádám, elsőéves orvostanhallgató, a balatoni nyaralás közben megismerkedik Magdával, és az asszony szeretője lesz. A viszonyuk nem folytatódhat tovább, amikor vissza kell menniük Pestre. A fiú ekkor ismerkedik meg Mariannal, és megismerkedik az igazi szerelemmel. Mindent megtenne a lányért - és meg is tesz. Titokban dolgozni kezd, hazudik a szüleinek, mindezt azért, hogy kisegíthesse a lányt, amikor annak édesanyja hirtelen megbetegedik. Kétségek, szeret-nemszeret. Mariann végül a szerelem helyett mégis az anyagi biztonságot választja.
"Vagy talán nem is olyan magas az ég, ha éjszaka van?"
Ez a kedvenc regénycímem :).
Értékelés:
Woody Allen novelláskötete nem volt annyira jó, amennyire az első két novella után gondoltam volna. De az első kettő olvasása során szó szerint fetrengtem a földön a nevetéstől, és ezeken kívül is volt pár, ami nagyon tetszett. Néhány nagyon vontatottnak tűnt, vagy egész egyszerűen csak untatott.Kedvencek: Emlékezés Needlemanre, Az elítélt, Néhány keresetlen szó a végzősökhoz, plusz egy időgépes, aminek nem jut eszembe a címe :).
Értékelés:
A borítón Douglas Adams ajánlása olvasható, miszerint Wodehouse minden idők legzseniálisabb humorista szerzője. Szerintem meg nem. Douglas Adams könyvein sokkal többet kacagtam. Ebben a történetben csupán két helyen tudtam nevetni. De azért nem rossz könyv, sőt, szórakoztató olvasmány.
"Spode mostanára eltávolította a lepedőt, de a kép még mindig a nyakában volt, és Dahlia néni csodálkozva szemlélte.
- Hát azt meg mi a csudának rakta a nyakába? - kérdezte. Majd pedig, toleránsabb hangütéssel: Persze nyugodtan viselje csak, ha úgy tartja kedve, de nem áll valami jól magának."
A történet egy antik marhafölöző körül forog, amire két műkincsgyűjtő is szemet vetett, az egyik közülük történetünk főhősének nagybátyja. Mivel nem sikerül neki megszereznie, ezért Bertie el kell lopja a híres tehénkét. Bonyodalom-bonyodalom hátán, és nem egyszer van szükség Bertie inásnak, Jeevesnek a leleményességére.
"Talpától a feje búbjáig vonaglott-tekergőzött lányos rajongásában, ám a vén Bassett magatartásában nyoma sem volt lányos rajongásnak. Nos, természetesen nem is lehetett, de azt akarom a dologból kihozni, hogy nem is volt."
Értékelés:
Lap teteje
Egyik nap a neten keresgéltem könyveket, és erre bukkantam. Gondolkoztam, megrendeljem-e vagy sem, aztán mégse rendeltem meg, "a könyvtárban biztos megvan" felkiáltással. Másnap pedig a könyvtárban, ahogy csalódottan elmentem a Háziolvasmányok polc mellett, mert nem volt bent Tóték, az ifjúsági polcon hirtelen ezt a könyvet pillantottam meg, és kivettem."Mert szabadok vagyunk, azt tehetünk, amit akarunk, és ha törvényellenes dolgot művelünk, igazságos ítéletet fogunk kapni."
Sok idő után ez az első könyv, ahol nem néztem megszállottan, hogy hányadik oldalon vagyok. És ez nagyon jó érzés :).
"Nem tudom, mit akarok az élettől, csak azt tudom, mit nem akarok. Nem akarok ígéreteket tenni, amelyeket aztán nem tudok betartani. Nem akarom, hogy a gyerekeim szégyelljék magukat, valahányszor rossz döntést hozok, ami miatt az újságok lepocskondiáznak. Nem akarok az életemben seregnyi felelősséget. Gyengének és igénytelennek tűnök? Nos, gyenge vagyok és igénytelen. Nem akarok a csúcsra mászni, Josephine. Jól érzem magam ott, ahol vagyok. De ha az apád parlamenti képviselő, elvárják tőled, hogy legyenek ambícióid. És ha nincsenek, majd az apád teremt neked."
Először egy sablonos tiniregényre számítottam, aztán lapról lapra cáfolt meg a történet. Adva van egy tizenhét éves lány, Josie, akinek mindenféle gonddal kell megküzdenie. Először is nagyszülei olasz bevándorlók, ezért sok bennszülött nem tartja őt igazi ausztrálnak, rasszista megjegyzéseket tesznek rá .Másrészt az anyja tizenhét évesen szülte őt, nem ismeri az apját. A nagyanyját nem szereti, és mégis minden nap több órát nála kell töltsön.
"Az apja vagy valakinek, aki az életem. Tehát nem lehetsz szörnyeteg. Csak sajnállak, mert nem osztozhattál velem ebben az élményben."
Az utolsó középiskolai éve következik, amikor is gyökeresen megváltozik az élete: megismeri az apját, szerelmes lesz, túl kell tegye magát egy tragédián és a családja sötét titkára is rájön.
"Mondd meg nekem, mi a fontosabb: az, amit az emberek gondolnak a családodról, vagy a szeretet?"
Nagyon érdekes könyv, és tudtam magamra is vonatkoztatni több helyen. Igaz, engem nem igazán ért kellemetlen helyzet a magyar kisebbséghez tartozásom miatt. Sok helyen nevettem, a végén pedig sírtam. Érdemes elolvasni.
Értékelés:
"- Nem akarok megérteni! Most azonnal beszélni akarok J. B.-nal! Látni akarom, és meg akarom mondani neki, hogy tökfej! Versenyt akarok vitatkozni vele, jobb akarok lenni nála az érettségin, együtt akarok járni vele a jogra! Tíz év múlva is ismerni akarom! - mondtam bőgve. - És nem akarok elmenni a temetésére! Mi tegyek, Michael? Mit tegyünk mi, mind?
- Élned kell. Mert az élet a kihívás, Josie, nem a halál. Meghalni olyan könnyű. Néha tíz másodperc elég hozzá. De élni? Az nyolcvan évet is igénybe vehet, és azalatt tenni kell valamit, akár szülő vagy, akár háziasszony, akár ügyvéd, akár katona. Valamit már eddig is elértetek. Azt eldobni ilyen fiatalon, reményvesztetten, az a legnagyobb tragédia."
Lap teteje
Nem tudom, ki hogy van vele, én szeretek olyan könyveket olvasni, amelyek főszereplőjét ugyanúgy hívják, mint engem. Szabó Magda Mondjátok meg Zsófikának és Jostein Gaarder Sofie világa nagyszerű regényei után most ez következett."Az egyetlen helyes ösvényt, melyre lépni érdemes, sokszor övezik vért kívánó tüskebokrok. [...] Nem minden gyerek kap olyan szülőt, nagyszülőt, amilyet megérdemel. Az életkor semmit nem számít: pusztán azért tisztelni valakit, mert idősebb, ostobaság. Ha a felnőttek mind bölcsebbek lennének, mint a gyerekek, akkor már rég szép, békés hely lehetne a világok mindegyike. Csakhogy nem az, s ebből látszik, hogy az öregek számtalan hibát, aljasságot, ostobaságot követtek el a múltban, bár ezt soha nem ismernék be a gyerekeiknek."
A történet világa ismerős, a Gergő történetekből már hármat elolvastam két-három évvel ezelőtt. Ami különbözött, hogy ez a regény nekem sokkal harrypotteresebbnek tűnt, mint az eddigiek.
"Büvellő tisztában volt vele, hogy egykor minden csurunga
varázslény volt. Ők járták Ausztráliát, ami az idők kezdetén Semmi volt a Semmi
közepén. Akkor az első varázslény lépett, s lába nyomán tenger, abban pedig
szárazföld termett. Majd érkezett a többi varázslény, s egyszerűen azzal, hogy
éltek, mozogtak, lélegeztek, kergették, szerették, kinevették és szidták
egymást, máris teremteni kezdtek."
"Fekete táncos fekete lépte
Árnytócsába csattan,
Fekete légbe, fekete égbe
Árnyékfarkas vakkan.
Fekete üstben fekete láva
Árnyékod már nincsen,
Fekete sáska fekete nyála
Árnylelkedre fröccsen."
"Hamarosan egészen különleges, titkos jelentéseket fogok kapni a Valóságban élő egyik bábaasszonytól. Képzeljétek, ő állítólag a saját szemével látott olyan ébereket, akik meg tudnak élni a nyugdíjukból."
Értékelés:
" Mióta ismerem, a gitárjával rója a város aszfaltját, füstös kocsmák mélyén keresi a napfényt, tündérré bűvöli a legcsúnyább pincérlányokat, és álmot dalol oda, ahol az éber szürkeség az úr."
Lap teteje
Egy újabb Wilson könyvet választottam. Ebben is, mint a legtöbb regényében, egy csonka családból származó kislánnyal ismerkedhetünk meg. Floss az anyjával, a nevelőapjával és Tigrinccsel, a féltestvérkéjével él, az édesapjátval csak szombatonként találkozik.Charlie, Floss apukája, egy kis, lepukkant kávézót vezet, és egyre kilátástalanabb anyagi helyzetbe kerül. Azonban imádja és mindent megtenne az ő kis "hercegnőjéért". És egyszer csak már nem kell a szombatokat várni, hogy találkozhassanak, mert Floss úgy dönt, nem megy Ausztráliába, ahova az anyja, Steve és Tigrincs mennek.
"Felmentünk játszani Rhiannon kék szobájába. Annyira békés volt hanyatt feküdni a puha, virágos ágytakaróján, nézni a tiszta, fehérre festett falakat ls a friss kék szegélyeket. Olyan érzés volt, mintha belefolynánk az égbe."
És itt kezdődnek az események összekavarodni. Charlie nem épp egy mintaapa, Floss nem egyszer kell gyűrött ruhában és olajszagúan iskolába menjen. Ráadásul a legjobb barátnőjével is összeveszik., a többiek gúnyolják, el kell költözzenek. De aztán minden rendbe jön. A vége nekem kicsit túl tündérmese-szerűnek hatott.
Aranyos történet, nagyon aranyosan illusztrálva. Amikor az utolsó rajzon megláttam Tracy Beakert, a Komisz lányokból Mandyt és Tanyat, az ikreket, és a többi ismerős szereplőt, nagyon jó kedvem lett :). Meg hát sült krumplis szendvicsről sem hallottam eddig.
"Aztán felmentünk az emeletre, és elköszöntünk a szobámtól, ahol apu elmesélte nekem, hogyan hoztak haza a kórházból egy mózeskosárban. Órákat töltöttek azzal, hogy álomba ringassanak, és amikor végre elszundítottam, úgy aggódtak, vajon lélegzem-e még, hogy felébresztettek."
Érdekes, hogy bár nagyjából minden Wilson történet egy sablonra épül fel (rossz családi háttér, szimpatikus főszereplő, gonosz barátok, kedves új barát), mégis mindegyikben van valami egyedi, sosem éreztem úgy, hogy tömegárut olvasnák. Nem okoz maradandó élményt, de jó elolvasni, jó megismerni és megszeretni a szereplőket. És jó kézbevenni ezeket a vastaglapú, nagybetűs könyveket. Szeretem a nagybetűs könyveket.
Értékelés:
Lap teteje
Ez a történet harmadik része. Olvastam az első kettőt is, de már nem nagyon emlékszem rájuk.Letehetetlen könyv. Elolvastam az első oldalt és utána már nem volt megállás, pedig előbb be szerettem volna fejezni egy másik könyvet. Nem minhta annyira tetszett volna. Vagyis tetszett, sőt sok helyen teljesen át tudtam érezni a főszereplő érzéseit, de kicsit fura volt az egész. A nevekkel még mindig nem barátkoztam meg: Hopka Erzsébet, már ez is elég furcsa, de hogy Kapor Jessica?!
"Az ember szívesebben képzel kevesebbet magáról, ha tudja, hogy a trónon egy darázsfészek várja..."
Röviden: Böbe és Tamás már négyéves koruk óta legobb barátok, most pedig hirtelen rádöbbennek, hogy szerelmesek egymásba. Vagy talán mégse? Böbe számára a fiú maga a tökély, és amikor (nem is egyszer) bebizonyosodik, hogy a Tamás talán mégse tökéletes, inkább homokba dugja a fejét, és elmenekül a "Közös Világba". Aztán egyszer a fiú olyat tesz, amit még Erzsébet sem tud megbocsátani egykönnyen.
"Hogy lehet az, hogy Közös Világunk van, én vagyok te és te vagy én, és nem veszed észre eközben, hogy engem mi bánt?"
Végül is, azt hiszem, az volt a baj, hogy egyik szereplő sem volt túl szimpatikus, és ennek ellenére nagyon is tudtam vonatkoztatni a saját életemre. És ez a párosítás nem jó. A történet amúgy jó, itt-ott nagyokat lehet rajta nevetni. És mégis volt egy szimpatikus szereplő: a beszélő papagáj :).
Lap teteje
Imádom ezt a könyvet a kimondhatatlan nevű írónőtől :). Egyszerre nagyon realisztikus és szomorú, nem csöpögősen romantikus, mégis hihetetlenül szenvedélyes, és mély érzelmekkel van tele."Ebben a világban az ember nem tékozolhatja el az idejét. Annyi bajtársat látott, aki olyan jövőre spórolt, amelyet nem érhetett meg. Egyébként is - mi a fenének? Ha az ember látta Hiroshimát, és hallotta a megszálló erők amerikai katonáit, akik beletörődve vették biztosra, hogy gőzerővel készülhetnek a harmadik világháborúra, valóban tökkelütött, ha egyetlen lehetőséget is kihagy."
Bart hazatér a Japán dzsungelharcokból, és a kikötőben megpillantja 'otthoni' barátnőjét, Jant. Azt hitte, a lány nem fogja várni, hisz soha nem hitegette őt házasságal, vagy bármi hasonló komoly ajánlattal, sőt az elmúlt másél évben is csak egy-két levelet írt neki, hogy ha hazaér, esetleg elmehetnek szórakozni egy párszor. Régi szokásukhoz híven lemennek a halászkunyhóba, hogy ott töltsenek pár vidám napot.
"Minden együtt töltött éjszaka fontos, mert olyasvalami alakul ki közöttünk, ami nem illan el egykönnyen, amikor ismét elválunk, valami, amit nem tudok megnevezni; valami, amire nincs megfelelő szó; valami, ami örökké megmarad. Egyszer majd ő is rájön erre, és akkor nem hagy el többé soha."
Aztán a vidámság hirtelen tragédiába csap át: kiderül, Jan súlyos beteg. A fiatalok szűkös lehetőségeikhez mérten próbálják felvenni a harcot a gyilkos kórral. A történet szomorúan végződik, de ennek ellenére felemelő olvasmány.
"Fenyvestetőn anyaga volt a csendnek. Nem csupán a hangtalanságot jelentette, hanem valami sajátos tulajdonságot, amely az időjárással változott. Más volt a csend, amikor az okkersárgába játszó hegyvonulatok az őszi napfényben fürödtek, és más, amikor köd takarta a szirteket. [...]. Sűrű csillagos volt az ég. Mintha csak a kezét kellene kinyújtania, s letéphetne közülük egyet. Néha meg az volt az érzése, hogy körülötte minden a csendben lebeg."
Az események Sydney-ben játszódnak, az 1950-es évek környékén. Tetszett a címválasztás, sokkal jobban, mint az eredeti cím (Say no to death), szerintem jobban kifejezi azt, amiről a regény szól. Nagyon is elhihető történet a szerelem jellemformáló erejéről, és arról, hogy milyen kiszolgáltatottnak lenni.
"Tudomásul kell venned, Templeton, hogy az ember kevésbé értékes a versenylónál, vagy az ebnél. Az embert sem eladni, sem futtatni nem lehet."
Értékelés:
Kétségkívül még mindig imádom Wilson könyveit. Nagyon sok könyvet olvastam régen tőle, de úgy két éve talán egyet sem. Most azonban kikölcsönöztem a Lola Rose című könyvét, és már a tizedik oldal környékén megtelt könnyel a szemem."Felesleges volt Kennyt egy ilyen béna névvel megátkozni. Az lesz majd a legrosszabb, ha már idősebb lesz, és elkezdi nézni a South Parkot."
Elég nehéz témát választott az írónő ebben a regényben. Nikki kisebb vagyont nyer egy kaparós sorsjeggyel, azonban nem örülhet feltétlenül a nyereménynek. Jay, a férje, már aznap este megveri, azt gondolva, hogy el akarta hallgatni előle a dolgot. A nő már megszokta, hogy sokszor eljár a férfi keze, azonban amikor már lányára is kezet emel, akkor számára is betelik a pohár. Fogja magát és a gyerekeit, Jayniet és Kellyt, és elszöknek. Új életet kezdenek.
"Én is figyelek az alakomra - felelte Barbara néni. - Figyelem, ahogy egyre nagyobb lesz."
A történet Jaynie, a hatodikos dundi kislány szemszögéből van elmesélve. Még nagyon fiatal, de rákényszerül, hogy felnőtté váljon. Ő az egyetlen támasza az édesanyjának és sokszor ő kell döntsön helyette is. Azonban úgy tűnik, minden rendben lesz, Londonba szöknek, ingyen lakáshoz jutnak, és nevet változtatnak: így lesz Nikkiből Victoria, Kellyből Kendall, Jaynieből pedig Lola Rose.
"- Ne szopogasd a pirítóst, nem nyalóka az!
- Azt mondtad, csendben egyek. A pirítós ropog, ha beleharapsz! - felelte Kendall."
Tetszett, tetszett. Nick Sharatt rajzai miatt pedig már az első oldalon "otthon" éreztem magam. A történet nagyon hitelesen van megírva, szinte el is tudnánk hinni, tényleg egy hatodikos lány írta. Tipikus Wilson könvy. Most is, mint a legtöbb könyvében, egy nem épp tipikus családból származó lány a főszereplő, és annyira élethű az egész.. Nem szeretem a példakép kifejezést, de Wilson mindenképp egy olyan nő, akire mindig is felnéztem.
Értékelés:
Lap teteje
Egyszerű, kedves kis történet. Baráth Éva, egy tizennégy éves lány naplóját olvashatjuk. Ő és két barátnője minden szombat délután ugyanazzal foglalkoznak: szobája ablakából kémkednek szeretett magyartanárnőjük, Juci néni után. Juci néni ugyanis ezeken a szombat délutánokon különös átváltozáson esik át: míg az iskolába egyszerűen, sőt inkább vénlányosan öltözködik, addig a Török kávézóban mindig roppant csinosan jelenik meg.A lányok rá akarnak jötni a titok nyitjára, és megtudják, tanárnőjüknek nem is olyan régen még török vőlegénye volt. De vajon az ő emlékének adózva jár dobostortázni minden hétvégén, vagy inkább Török Bálint személye vonzza oda? A lányok a tettek mezejére lépnek, közben pedig az olvasó Éva iskolai fogalmazásain keresztül megismerheti a nyolcadik bé osztály diákjait, akiknek sikerül végső elégtételt vesznek az a-sokon az évzárón. És még Juci nénit is sikerül férjhez adniuk.
A főszereplő nem volt annyira szimpatikus, az az igazság. De könnyű kis olvasmány volt, tanulás közben pár perc 'agykiszellőztetésre' pedig kiváló.
Értékelés:
Lap teteje